Nagyné Vörös Veronika

Meglepetésként ért, de nagy örömmel vettem, hogy jelöltek a Dr. Audrey Evans díjra.

Már gyerekkoromban tudtam, hogy az “én világom” a gyerekek között lesz, és nem pályát, hanem hivatást választottam. Munkám kezdetén a szülők, hozzátartozók csak a látogatás idején tartózkodhattak a kórházban. Szerencsére ez a szemlélet napjainkra teljesen átalakult, és a szülőknek lehetőségük van folyamatosan jelen lenni a gyermekük mellett. Neurológia osztály lévén sok halmozottan sérült kis beteget ápolunk. Mivel a szülők ismerik legjobban gyermeküket, észreveszik az állapotukban a legapróbb változásokat, tudják a szokásait, miként lehet megnyugtatni, etetni, itatni, nagy segítséget nyújtanak a gyermek ellátásában.

A szülők lelki állapota nagy mértékben kihat a gyermek gyógyulására. Fontosnak tartom, hogy a hozzánk érkező családok megfelelő tájékoztatást kapjanak bármilyen kérdésük van, empatikus, türelmes hozzáállást tapasztaljanak meg, és megnyugtató légkört kialakítva, úgy érezzék, hogy a gyermekük a legjobb kezekben van.

Az ápolás csapatmunka, és az osztály jó hangulata elősegíti kis betegeink gyógyulását. Főnővérként hálás vagyok minden munkatársamnak, hogy együtt teremtjük meg azt a környezetet, amiben a gyerekek inkább „játszóházban” érzik magukat, mint kórházban.

Ezt a hivatást csak szívvel-lélekkel lehet csinálni, mindig erre törekedtem, és ez a jövőben sem fog változni. És ami a legfontosabb – „A mosoly olyan görbe vonal, ami mindent egyenesbe hozhat”.