Bártfai Józsefné

A Gyermekrehabilitáció a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórház specializálódott szakterületeként 1999-ben alakult meg. Pályafutásom során alapvetően sérült gyermekekkel foglalkoztam már a Rehabilitációs Osztályunk megalakulása előtt is. Mindig arra törekedtem, hogy egy jól összeszokott, megfelelő szaktudással rendelkező, multidiszciplináris team tagjaként párhuzamosan, egymásra épülve, egymást kiegészítve biztosítsuk a 0-18 éves korú gyermekek korszerű egészségügyi rehabilitációját.
A gyermekek tartósan kezelésünk, gondozásunk alatt állnak, így részévé válunk mindennapi életüknek. Ennek megfelelően a betegellátás, akár ezt követően is a családdal folyamatos együttműködés kialakítására törekszünk, ehhez nagyfokú szociális érzékenység illetve empátia szükséges. A közös együttműködésben a szülők is segítségünkre vannak. Minden alkalommal a döntésünkben a gyermek és a család közös érdekeit helyezzük középpontba, ehhez próbáljuk a lehetőségeket adaptálni.
A betegek osztályra történő felvételekor a szülővel közösen jelöljük ki a rehabilitációs célunkat s ennek érdekében minden kérdésben a szülők rendelkezésére állunk. Ehhez társul a betegek távozásakor, hogy a család lakáskörülményeinek felmérésével próbáljuk az otthoni fejlesztéshez szükséges eszközök beszerzését megvalósítani.
A gyermekek, családok számára évek óta szervezünk élményterapiával, és integrációs terapiával kiegészített táborokat, amelyek során különböző lehetőségeket biztosítunk: családjainknak közös nyaralást, ekkor a programok szervezésében is részt veszünk, emellett a szülők maguk is pihenhetnek, hiszen szakértő felügyeletet, ellátást biztosítunk az ép és sérült gyermekeik számára egyaránt.
A szülő nélküli táborokban célunk közös alkotások létrehozása, együttes edzés lehetősége ép gyermekekkel, integrációs céllal látogatás játszóházban, állatkertben, kalandparkban, aquaparkban. A csapatban együtt könnyebben képesek a saját maguk elfogadására, míg a társadalom szembesül azzal, hogy ők is ugyanolyan gyermekek, mint az épek: szeretnek nevetni, játszani, küzdenek, sokszor nagyobb motiváltsággal, mint az ép társaik.
A kórházi dolgozóktól elvárt munka hatékonyságának növelése érdekében, segítem munkatársaimnak a család és a munka összeegyeztethetőségét, egyszerre lehessen férj/feleség/szülő és dolgozó ember. A munkaidő beosztásánál maximálisan tekintettel vagyok arra, hogy gyermekeikkel kapcsolatos, illetve hivatalos ügyeiket elintézzék. Támogatom a továbbképzési lehetőségeket, motiváltságuk megtartása és kreativitásuk fokozása érdekében. A burn out kivédése céljából kirándulásokat szervezünk, amelyen a csapatépítés és aktív kikapcsolódás egyaránt szerepet kap.
Munkámat továbbra is a családközpontú betegellátás megvalósításával szeretném végezni. A szülők kitartását, együttműködését, gyermekeik fejlődését, sikerélményeiket látva találom meg munkám igazi értelmét.