Bobkó Stella

bobko-stella.png

Bobkó Stella vagyok, 2002 óta a debreceni Gyermekhematológiai-onkológiai Osztályon dolgozom, 2018-ban kaptam meg osztályvezető nővéri kinevezésemet. Gyakorlati éveimet Miskolcon a Gyermekhematológia Osztályon töltöttem, majd ösztöndíjjal kerültem Debrecenbe. Tudtam, hogy ez marad az én utam, elkötelezett voltam ezen betegcsoport iránt, így 22 éve, megszakítás nélkül, ugyanazon az Osztályon dolgozom, töretlen lelkesedéssel. Sokaktól hangzik el a kérdés: „Nem nehéz?” Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű ez a hivatás.

Az Osztályunkon kezelt 0 és 18 év közötti gyerekek a betegségük első fél évében több időt töltenek velünk a kórházban, mint otthon, családjuk körében, így van ideje a gyerekeknek és szüleiknek egyre közelebb kerülni hozzám. A gyermekek életkorának megfelelően igyekszem velük egy pozitív kapcsolatot kialakítani. Sokszor együtt nevetünk, megélve a jó pillanatokat, közös születésnapokat, ünnepeket, egy-egy rosszabb napon pedig én és a kollégáim vagyunk a szülők legnagyobb támaszai. A legnehezebb feladat, amit meg kellett tanulnom, az az elengedés. Kollégáimmal minden nap azon dolgozunk, hogy Észak- Kelet Magyarország egyetlen III. progresszivitású szintű gyermekhematológiai-onkológiai centrumában a lehető legmagasabb színvonalon gyógyítsuk a nálunk kezelt betegeket. Célom, hogy minden itt kezelt gyermek a megpróbáltatások ellenére, a lehető legpozitívabban gondoljon vissza a velünk töltött időre.