Szántóné Németh Nárcisz

szantone-nemeth-narcisz.png

28 évvel ezelőtt lettem gyermekápoló. Kezdetben évekig betegágy mellett dolgoztam több kórházban is, majd a debreceni, győri, nyíregyházi egészségügyi gyermekellátásban tanultakat hoztam haza Kisvárdára.

A beteg gyermek számomra az első, és a gyerekek egészséghez való jogának képviseletét tartom a legfontosabb feladatomnak ma is, a kisvárdai Szent Damján Görögkatolikus Kórház csecsemő-és gyermekosztályán vezető ápolóként.

Az én ápolói generációm még nem abban szocializálódott, hogy a gyermek és a szülő szimbiózisának fenntartása segíti a gyógyulást. Meg kellett tanulnunk, hogy az ápolói munka nem kevéssé értékes akkor, ha a szülő is ott van a gyermeke mellett a kórházban. Most már tudjuk, hiszen mi magunk is kerülhetünk szülőként bármikor hasonló kórházi környezetbe.

Míg korábban csak a szoptató anyákat helyeztük el a csecsemőik mellett, ma már lehetőség van arra, hogy a szülőt is felvegyük osztályunkra beteg gyermeke mellé - ha a gyermek mellett marad -, hiszen a szülői jelenlét elősegítheti a gyermek gyógyulását. Ilyen esetekben kórházunk biztosítja a szülő számára az elhelyezést és ellátást, ami nagy segítség, különösen térségünkben, a nehéz szociális helyzetben lévő családoknak.

A családközpontú betegellátás mellett többféle módon törekszünk a családközpontú szemlélet mentén szervezni munkánkat, ötleteink megvalósításához pedig kreatív, lelkes munkahelyi csapat és támogató intézményi vezetés áll mellettem. Próbáljuk segíteni az örökbefogadó szülők ismerkedését a csecsemőjükkel, helyet és szaksegítséget biztosítunk ahhoz, hogy könnyebb legyen közös életük indulása. Sok nehéz helyzetű családdal is kapcsolatba kerülünk, akiknek gondot okoz a megfelelő ruházat vagy a játékok biztosítása gyerekeik részére. Szerencsére azonban sok segítőkész, önzetlen adakozóval is találkozunk, elfogadunk használt ruhákat, játékokat, melyeket továbbadunk a rászorulóknak.

Ezek talán apró dolgok, de hittel-szívvel-lélekkel tesszük, és tapasztaljuk, hogy mennyire megkönnyíti a családok helyzetét és mindennapjait. Mert a holisztikus betegellátás erről is szól, hogy nemcsak ma a kórteremben, hanem holnap, a kórház falain kívül is törődünk a beteg gyermekek sorsával.