Geri Szilvia

Geri Szilvia vagyok. 1989 szeptember 1 óta dolgozom az egészségügyben. 2021 decembere óta dolgozom a Pécsi Gyerekgyógyászati Klinika Gyermekonkológiai osztályán, onkológiai szakápolóként. Regionális ellátó központ vagyunk, ezért a gyógyító tevékenységünk nagy ellátási területet fed le, ami azt jelenti, hogy 300-400 km-ről is vannak betegeink. Osztályunkon kemoterápiával, biológiai- és immunterápiával kezeljük a betegeinket, ami hosszútávú kórházi kezelést, bent tartózkodást vesz igénybe.

Munkám során többször tapasztalom a szülők elkeseredését gyermekük kórházi bent fekvése majd a diagnózis közlése során. Sokat beszélünk a betegcentrikus orvoslásról, ápolásról. Fontos, hogy bevonjuk a szülőket, gyerekeket, családtagokat az ápolásba, kisebb ápolási feladatok elvégzésébe, mint pl.: vérnyomásmérésnél a gyermek indíthatja el a vérnyomásmérőt. Vagy vérvételnél (CVK-n keresztül történik) ő adogatja és forgatja meg a vérvételi csöveket. Ilyen kisebb feladatokkal is megerősítem azt a tudatot, hogy ő milyen nagyszerű, fontos, hogy mennyire ügyes és elterelem a félelmet az egészségügyi személyzettel, a kórházi tartózkodással szemben. Másképp kell viselkedni egy ilyen helyzetben, hiszen a szülő folyamatosan a beteg gyermeke mellett van.

Vizitek alkalmával megbeszéljük a kezelési és ápolási tervet, hogy hogyan szeretne és tud nekünk segíteni. Kezelések alatt mit ehet a gyermek, a higiénia fontosságára, annak tanítására, testösszetétel mérés fontosságára. Milyen tünete(i), mellékhatása(i) lehet a kemoterápiának. Ebben a nehéz helyzetben mire figyeljen, hogyan tud segíteni amikor kezelési szünetekben haza vagy a szülőszállóra kimehetnek. Milyen tünetekre figyeljen, ideértve az „aranyóra” fontosságát is. Nagyon sok esetben meg kell tanítani a szülőt a lázmérésre, lázcsillapításra, a gyógyszerbeadás fontosságára, ami a kezelés része. Gyakran tapasztalom, hogy a családtagok nagyon félnek, de az erősségükre építve aktív szereplővé tehetjük őket, ami nagyban elősegíti az ő lelki harmóniájukat és a gyermek gyógyulását. Előfordul, hogy orvosi nyelven beszélnek a betegekhez, hozzátartozókhoz, Segítek a közlést befogadhatóvá tenni, természetesen mindenkinek a saját szintjén. Célom, hogy ebben a nehéz helyzetben minél erősebb összekötő kapocs legyen nővér, beteg, szülő és hozzátartozó között.

Az esetek nagy részében az édesanyák vannak a gyermekeikkel. Sokszor az otthontól, családtagoktól való elszakadás is nehéz lelki és anyagi helyzetbe sodorja őket. Ilyenkor, fontosnak tartom, hogy megértéssel, empátiával forduljak feléjük, hogy kialakuljon a kölcsönös bizalom. Meghallgatom őket, együtt érzek örömükben, bánatukban. Fontosnak tartom, hogy minél rövidebb időt töltsenek a kórházban, lelkileg minél kevesebb legyen a sérülés, hogy a szülő a beteg gyermeke mellett lehessen. Sokat beszélgetek a szülőkkel, játszom a gyermekekkel, örülök, ha mosolyogni látom őket. Többször bíztatom, dicsérem az anyukákat, apukákat. Szeretném, ha a kórházból való távozás után is szép emlékekkel gondoljanak ránk és kontrollra mosolyogva térjenek vissza.

Ezzel az gondolattal zárom soraimat: „A hangodat kedvességre, a füleidet megértésre, a kezeidet támogatásra, az elmédet igazságra, a szívedet szeretetre használd”