Kissné Bánfi Rozália

kissne-banfi-rozalia.png

1978 óta dolgozom a Bethesda Gyermekkórházban, 25 éve vagyok főnővér a neurológián. Boldog vagyok, hogy azt csinálhatom amit mindig is szerettem: segíteni a rászoruló kis betegeknek és családjaiknak, erőt, bátorítást, támogatást tudok nyújtani a nehéz és gyakran kilátástalan helyzetekben is. Mindig is fontosnak tartottam, hogy a halmozottan sérült, fogyatékos gyerekeknek és családjaiknak megkönnyítsem az életüket a kórházon belül és azon kívül is.

Bármilyen problémával fordulhatnak hozzám és én igyekszem arra megoldást találni . Mindig törekedtem arra, hogy otthonos , barátságos , biztonságos és nyugodt környezetben gyógyulhassanak a kis betegeinek. A kollégáimmal együtt mindent megteszünk , hogy a legkevesebb lelki megrázkódtatás érje a gyerekeket és családjukat. Osztályunkon kialakításra került játszószoba, valamint terápiás állatok is látogatják a gyerekeket. A mindennapi feladataimon túl minden évben táborokat szervezek az epilepsziával élő gyerekeknek, és ezenkívül olyan családoknak is akik epilepsziával élő gyerekeket gondoznak.

Magyarországon a református egyházzal közösen szervezett hátrányos helyzetű mélyszegénységben élő felnőttek és gyerekek egészségügyi szűrésében vettem részt. Szívesen szervezem Székelyföldön és segítem évek óta az erdélyi gyerekek mindenre kiterjedő vizsgálatát. Igyekszem továbbképezni magamat olyan területeken is, ami segít a gyerekekkel és hozzátartozókkal való együttmükődésben és kommunikációban. Szolgálatom túl mutat a hagyományos értelemben vett ápolói -gondozói munkán. Örülök, hogy ezt a hivatást választottam.