Hostyánszki Gabriella

hostyanszki-gabriella.png

Hostyánszki Gabriella Mentálhigiénés Segítő Szakember, Perinatális Szaktanácsadó, Laktációs Szaktanácsadó és négy gyermek édesanyja vagyok. Diplomás ápolóként végeztem 2001-ben, majd a gyermekeim születése után 15 évet voltam otthon velük.

2015 óta dolgozom a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Koraszülött Osztályán Mentálhigiénés segítőként és az anyatejes táplálást, szoptatást támogató szakemberként.

Az otthon töltött évek után koraszülött intenzív osztályon olyan világba csöppentem bele, ami ismeretlen volt számomra. Kezdetben a szakmaiságon túl a saját anyaságom, megéléseim, tapasztalataim, küzdelmeim, örömeim is segítettek abban, hogy megtaláljam az utat az édesanyákhoz, megértsem érzéseiket, támogatni és erősíteni tudjam őket anyaságukban. Fontosnak tartom, hogy az érintett családok megfelelő támogatást és tájékoztatást kapjanak, hiszen a helyzetük pontos megismerése sokat segíthet a feldolgozásban és a nehézségekkel való megküzdésben.

Ezt mindenki másképp dolgozza fel, és ennek a veszteségélménynek feldolgozásában kísérem, támogatom és az erőforrásaik mozgósításában segítem az édesanyákat, édesapákat, hiszen egy kisbaba születésével egy család is születik, amelybe az apák bevonása rendkívül fontos. A fenyegető koraszüléssel bekerült édesanyákat is látogatom a szülészeti osztályon, ahol pszichés támogatást próbálok nyújtani számukra a várandóságuk ezen nehéz időszakában, beszélek velük az anyatej jótékony hatásáról és a szoptatás fontosságáról egyaránt. A koraszülő édesanyákat igyekszem naprakész információkkal és gyakorlati tanácsokkal ellátni, hogy a tejtermelés minél hatékonyabban beinduljon és minél hosszabb ideig fennmaradhasson, ami gyógyító hatású korababájuk számára. Segítem és támogatom a szülők bőr-bőrkontaktus, szoptatás, korai időszaktól történő gondozásba való bevonását, ami elindítja bennük a kompetencia érzését, kötődés kialakulását és segíti a testi-lelki gyógyulásukat.